A csuka

Testfelépítése:

- Ha kiesik egy foga,helyette új nő ki.

- A gyomra a horgot meg tudja emészteni.

- 3-nyaras csuka 50cm hosszú és 1000g-os.

ötévesek 70cm-esés 2,5kg-os.Jó körülmények között növekedése jóval nagyobbat ugrik.

Nem ritka a 8-10kg-os hal sem.

Lakóhelyük:

- Bármilyen vízben meg tud élni.

- Színe a víztől és a növényzettől függ.

- A sok növényzetű vizet szereti.

- Legkedveltebbnövénye a  vizililiom(mert a növény árnyékot ad neki

és könnyebb rávetni magát a zsákmányra).

- Nem él  társas életet.(kb. 1kg-tól kezdve) Önálló leshellyel ,,revirrel,, rendel-

keznek,amit féltve védenek társai elől.

A csuka horgászata:

A csuka horgászata pergetve a legsportszerűbb, élő hallal, úszóval, pedig igen szórakoztató. Pergetve főképpen ősszel fogható, bár a nyári hónapokban legnagyobb az étvágya. Ilyenkor korlátlanul jut kishalhoz a sűrű növényzet között, ahol a villantó minduntalanul elakadna. ősszel azonban a kishalak többnyire a mélyebb vizekre vonulnak, így a csukának is többet kell mozognia, hogy rájuk akadjon. A pergetéshez használjunk közepesen merev, 2,10-2,70-es botot, 0,25-0,35-ös zsinórral. A villantók közül az önsúlyos, közepes és nagyméretű támolygók, valamint a körforgók a legjobbak. Ugyancsak eredményesek a különböző wobblerek. Kissé opálos vízben a villantó lehet fényes is, de tiszta vízben óvakodjunk a túlságosan csillogó, nikkelezettektől. Tiszta vízben jobban beválnak az opálos, matt fényű sárgaréz vagy vörösréz színű, sőt egyik oldalon pirosra festett villantók. Akár gyalogosan, akár csónakból pergetünk, a csukázás során nagyobb vízszakaszt horgásszunk le. Dobásainkkal előbb a kövezés, vagy a nádfal közelében levő vizeken kísérletezzünk, s csak azután tapogassuk le a távolabbi vízrészeket. A villantót nyáron középvízen vezessük, késő ősszel a víz mélyebb rétegeiben is próbálkozhatunk. Az élőhalas úszós csukázásnak a pergetéssel szemben az az előnye, hogy élő hallal néha még akkor is becsaphatjuk őket, amikor a villantó már csődöt mondott. A csuka ugyanis alig tud ellenállni a horgon vergődő csalihal csábításának. Élő hallal rendszerint állóvízen, vízinövényzet között horgászunk. A horgon mozgó csalihal könnyen elakadhat a növényzetben. Ezért a felszerelés legyen erősebb. Vízinövények között, nádszéleken 3 méter körüli, merevebb botot, 0,35-0,45-ös zsinórt, nagyobb úszót és ennek megfelelő ólmot, 3/0-1/0-ás egy- vagy háromágú horgot használjunk. A horgot az éles fogak miatt célszerű drótelőkére kötni. Nagyobb úszóra azért van szükség, mert annak nem csupán az ólmot, hanem a kishal mozgását is el kell bírnia. Kapásnál az úszó hirtelen a víz alá merül, majd lassan elindul a víz alatt. Ezek igazán izgalmas pillanatok! Ne vágjunk be azonnal, várjunk néhány másodpercet, amíg a csuka a kishalat megfordítja a szájában. Így biztosabban akad a horog. Legyen velünk szájfeszítő és horogszabadító. Ezek nélkül bajosan lehet a horgot kiszedni a csuka szájából. Ha mártogatva horgászunk, a kövezések mentén ugyanazt a felszerelést használhatjuk, mint az élőhalas úszós csukázás során. Ha azonban bedőlt fák víz alatti ágai között próbálkozunk, még erősebb szerszámhoz kell nyúlnunk. A horogra akadt csuka rendkívül hevesen védekezik. Többször is megiramodik, kiugrik a vízből, a fejét rázza, csakhogy megszabaduljon a horogtól. Ha ilyenkor meglazul a zsinór, könnyen leszakad a hal. Feltétlenül szákkal merítsük ki.

Előfordulása

Európában, Oroszországban és Észak-Amerikában honos. Az Alpokban 1500 méterig felhatol. A Balti-tenger brakkvizeiben is él. Magyarország vizeiben is honos gyakori ragadozóhal.^{f [1]}

Megjelenése

Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Feje testéhez képest igen nagy és szája kacsacsőrre emlékeztet. Nagy szájának kemény alsó állkapcsa túlér a felsőn, formája lapított és mélyen vágott. Szájában éles, erős és kúpos fogak helyezkednek el, több sorban, melyek elölről hátrafelé haladva egyre nagyobbak. A farok alatti úszójának hossza és magassága hasonló a hátúszójához. A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokban rendezett esetleg márványos, változó élénkségű sárgás foltokkal.^{f [2]f [3]}

A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható a tejes testhossza maximum 100 centiméter, az ikrásé maximum 150 centiméter. Növekedési ütemük eltér és vízterülettől függően 8-9 éves korukra az ikrások 30-40 mm-rel nagyobbra nőnek a tejesektől.^{f [3]}

Hasonló fajok

A csukafélék családjának legnagyobbra növő tagja és egyetlen képviselője Európában, így hozzá hasonlító halak itt nincsenek. A jellegzetes orrformája és a szem alá érő igen nagy szája jól megkülönbözteti őt, a vele együtt előforduló halfajoktól.^{f [1]} Észak-Amerikában hasonlít rá a tőle nagyobbra növő muskellunge, de ennek más a színezete és a testén nincsenek pettyek.^[4]

Életmódja

Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Jól alkalmazkodik a környezetéhez mozdulatlanul beleolvad a környezetbe és így várja áldozatát. A környezetével szemben meglehetősen igénytelen, a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden víztípusban megél. Nagyobb állományai a dús növényzetű, de nyílt vízzel is rendelkező tavakban, holtágakban alakulnak ki. A frissen feltöltött csatornák tavak benépesítésében úttörő szerepet játszik.^{f [1]}

Kiválóan lát a vízben, hiszen a szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent megeszik, ami a vízben él és mozog. Főként a Cyprinidae halfajok lárváit fogyasztják válogatás nélkül, de növekedésével összhangban megeszi az apróhalat majd a nálánál kisebb méretű halakat. Ezeken kívül a fiatal vízi szárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt nagyobb korában a kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence a szélhajtó küsz, amelyből jelentős mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli; a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját ivadékaikat, az egyívású kis csukák között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik étlapjára kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például szitakötőkre, kérészekre is rárabol.^{f [3]}

A felmelegedett vizekben nyáron bőséges táplálékhoz jut, az apróhalakat szívesen fogyasztja kedvére és növekedése ilyenkor gyors, ötnyaras korára elérheti az 5 – 8 kilogramm méretet is. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása rendkívül gyors. Nem üldözi áldozatát, ha lesből az első mozdulatra elvétette azt hagyja elmenni. A megaragadott áldozatának a szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül már gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a szájában és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes elbontani, megemészteni.^{f [3]} Érdekesség azonban, hogy a törpeharcsa nagyobb példányait azok úszóin lévő szúrós tüskéi miatt nem tudja elejteni, mert az akár felsebezheti a száját.

Szaporodása

Ívása február-március közé esik, amikor is a sekély partmenti, növényekkel, gyökerekkel sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Ivásának idejét tekintve egyik legkorábban ívó hal Magyarországon. Ilyenkor a hímeknek nincs meghatározott területük. Amikor a hímek összetalálkoznak az ívóhelyen, fenyegető tartást öltenek, meggörbített háttal, de ritkán kerül sor verekedésre. Ha egy nőstény fogadja a hím udvarlását, előreúszik. A hím melléúszik úgy, hogy a szemük egy magasságba kerül. A parthoz úsznak, a sűrű fűbe, amely felizgatja őket. A hím a nősténynek odacsap a farkúszójával, ez a "párzási ütés". Ekkor a nőstény kibocsátja az ikráját, a hím pedig kifecskendezi a tejét. A farkúszó újabb csapása segít az ivarsejtek keveredésében. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és ragadós. A nőstények testkilogrammonként 40-45 ezer ikrát raknak. Pár nap (10-30 nap) múlva ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. 3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre húzódni, majd átállnak a főként apróhalakból, lárvákból álló táplálkozásra.^{f [2]f [3]} A fiatal csukák szája óriási, saját testhosszuk 80 százalékát elérő zsákmányt is lenyelnek. Egy 15 centiméteres kis csuka majdnem ugyanilyen hosszú testvérét is le tudja nyelni. De rengeteg csukaivadékot esznek meg más rablóhalak is.

Horgászata

A csuka a horgászok nemes hala, mely méretkorlátozás alá esik, országosan 40 centiméter, melytől helyenként eltérhetnek. Fogási tilalmi ideje az ívás ideje, február 15. és március 31. között.^[5]

Horgászatánál drótelőkét célszerű alkalmazni, mert a fogai átmetszhetik a műanyagzsinórt, a zsákmányejtés esetén a horog szájfeszítő segítségével távolítható el, mert a harapása veszélyes. Horgászmódszere a pergetős horgászat vagy a csalihallal felszerelt készség. Nagyobb példányai esetlegesen, ritkán fürdőzőket is megharaphatnak a sekélyebb vizekben. Nyáron kedveli az álló, illetve lassan folydogáló holtágakat.^{f [6][7]}

Emberi táplálékként kedvelt, rendkívül tiszta, fehér húsú, ízletes, de szálkás hal. Húsminőségét befolyásolhatja a víz tisztasága, melytől kedvezőtlen esetben iszapízűvé válhat és hatással van rá a táplálékként elfogyasztott kishalak íze is. Húsa kiválóan alkalmas halászlék készítéséhez. Megsütve tűzdelik vagy töltik és népszerű a húsából készített pörkölt vagy a káposztás csuka is.^{f [8]}

• 5:31Csukák a víz alatt http://horgasz-videok.hu htt... -- horgaszvideok28.060 megt

 

• A csuka horgaszata 01 -- horgaszokhu12.560 megtekintés